Hatékonyság, csapatmunka és tanulás – hibrid munkakörnyezetben
5 perc elolvasni
2022.12.06.
Ez lesz a negyedik alkalom Magyarországon, hogy a HRBEST pályázat keretében a Futureproof Organizations díjjal jutalmazzák a digitális transzformációban úttörő vállalatokat. Hamarosan elérkezik a pályázatok benyújtási határideje, december 18-a. A Microsoft által alapított díjra beérkező pályázatokat szakmai zsűri bírálja majd el, amelyben a vállalat Magyarországért felelős HR-vezetője, Nikola Ilijin is részt vesz. Őt kérdeztük a modern munkahelyeken megjelenő trendekről és arról, hogy mi teszi vonzóvá az ilyen munkahelyeket az álláskeresők és a munkavállalók szemében.
Miért fogadta el a meghívást, hogy tagja legyen a Futureproof Organizations díj zsűrijének?
Megtiszteltetésnek érzem, hogy Magyarország egyik legrangosabb HR-versenyén értékelhetem a pályázatokat. Egyúttal úgy gondolom, hogy ez nagyszerű lehetőség számomra, hogy betekintést nyerjek a magyarországi munkaerőpiaci folyamatokba. Ismerve a korábbi nyerteseket és jól átgondolt megoldásaikat, már nagyon várom a jelentkezéseket és a zsűriben betöltött tisztségem kezdetét.
Miért fontos a Microsoft számára a Futureproof Organizations díj?
Ezzel a díjjal kommunikálhatjuk, hogy mi az, amit progresszívnek tartunk a munka világában, és hogy a technológia hogyan teheti versenyképesebbé, ellenállóbbá és rugalmasabbá a munkahelyeket. Szeretném hangsúlyozni, hogy először mindig a társadalmi valóságot és a szervezetek tényleges igényeit vizsgáljuk. Csak ezek után következik a technológia, mint olyan eszköz, amely megoldásokat kínál az aktuális kihívásokra. Rendszeresen elvégzett kutatásunk, a Work Trend Index segítségével folyamatosan figyelemmel kísérjük ezeket a kihívásokat.
A tavalyi nyertesek korszerűsítették HR-folyamataikat, és fenntarthatóbbá – sőt, szórakoztatóvá – tették őket digitális eszközök segítségével. Mit gondol, milyen kihívásokkal kell ma szembenézniük a HR-osztályoknak?
Legutóbbi felmérésünkből kiderült, hogy napjainkban a hibrid munka széles körű elterjedése kihívást jelent: felveti a kérdést, hogy miként biztosítható a csapatok kohéziója és az elvárt hatékonyság. Bár a munkavállalók többsége továbbra is szeretne otthon dolgozni – legalább a munkaidő egy részében –, a vezetők inkább visszatérnének a 2019-es irodai gyakorlathoz. Annak ellenére azonban, hogy a dolgozók a hibrid munkarendet részesítik előnyben, hiányoznak nekik az irodára jellemző emberi kapcsolatok is. Ez az úgynevezett „hibrid paradoxon”. Ezeket a konfliktusokat és ellentmondásokat a vezetőknek kell kezelniük, és az is az ő feladatuk, hogy olyan munkakörnyezetet biztosítsanak, amelyben munkatársaik a legjobban boldogulhatnak. Ezért a Microsoftnál már nem az elkötelezettséget mérjük a munkahelyen, hanem azt vizsgáljuk, hogy a munkavállalóink mennyire tudnak fejlődni, ugyanis ez a megközelítés jobban tükrözi a világot, amelyben élünk, ahol a dolgozók az életcéljaikat helyezik előtérbe a munkáltató iránti hűséggel szemben. Természetesen továbbra is érdekelnek minket a legtehetségesebb munkavállalók megtartásához szükséges feltételek is.
Milyen szerepet tulajdonítana a digitalizációnak az említett kérdések kezelése terén?
Azt látjuk, hogy az adatközpontú megközelítés gyorsan terjed a HR világában. Meggyőződésem, hogy ez úttörő változásokat fog előidézni ezen a területen. Ahogy más szakmákban is, az adatok alapján előrejelzések készíthetők – például arról, hogy várhatóan kik és milyen okok miatt fognak távozni a vállalattól a közeljövőben, vagy éppen arról, hogy mi motiválja a munkavállalókat arra, hogy jobban teljesítsenek a munkájukban.
A Work Trend Index Pulse jelentés szerint három sürgős stratégiaváltásra van szükség a munkahelyeken: a hibrid munka hatékonyságával kapcsolatos paranoia megszüntetésére; annak a ténynek az elfogadására, hogy az emberek nem a munkáltatói szabályok, hanem egymás miatt mennek be az irodába; valamint ismétlődő beruházásokra a tanulás terén. Ez utóbbi azért szerepel a prioritások között, mert kutatásaink rávilágítottak, hogy ha a munkavállalóknak nincs mit tanulniuk a cégnél, akkor távozni fognak.
Ezen eredmények fényében a Microsoft továbbfejlesztette a világ első integrált munkahelyi élményplatformját, a Vivát. A Viva Goals például a hatékonysággal kapcsolatos paranoiát hivatott csillapítani azzal, hogy egyértelmű célokat tűz ki a csapat számára, és lehetővé teszi az állandó visszajelzést. A Viva Goals alkalmazást összekapcsoltuk a Microsoft Teams platformmal; az Azure DevOpsot kiegészítettük egy bővítménnyel, amely lehetővé teszi a munkaelemek befejezettnek jelölését; kapcsolatot létesítettünk a Power BI-adatkészletekkel a teljesítménymutatók (KPI-k) és a kulcseredmények követéséhez; a Microsoft Planner- és Microsoft Project-integrációkkal pedig javítottuk a hatékonyságot az automatikus projektmenedzsment-frissítések révén. A Teamsben szintén elérhető Viva Pulse az állandó visszajelzésben segít. A nemrég bejelentett Viva Engage digitális közösségek, virtuális események és a beszélgetéseket elősegítő sokoldalú eszközök segítségével hozza össze az embereket, még hibrid munka esetén is. A Leadership Corner olyan platformot biztosít a vezetők számára, ahol párbeszédet kezdeményezhetnek, felméréseket indíthatnak, vagy bejelenthetik és megvitathatják a munkahelyi híreket és változásokat. A Viva Tanulás fejlesztései között említhető a LinkedIn Learning Hubbal való integráció, melynek köszönhetően az adott szervezetre jellemző tartalmak, válogatott tanulási útvonalak és kurzusgyűjtemények válnak elérhetővé azok számára, akik tanulni és fejlődni szeretnének. A Microsoft Viva Válaszok funkciója remek eszközt kínál a szervezeten belüli tudásmegosztáshoz.
Mennyire ismeri a magyarországi munkaerőpiacot? Ön szerint a magyar vállalkozások mennyire állnak készen az előttünk álló kihívásokra?
A Magyarországon kifejlesztett HR-megoldások kiemelkedően innovatívak és kreatívak. Tudom, hogy ez általánosítás, de a magyarok a kreativitásukról és a megoldásközpontú hozzáállásukról ismertek, ezért nem igazán lepődtem meg ezen. A magyar üzleti vezetők nemcsak nyomon követik a trendeket, de a maximális megtérülésre is törekednek a beruházások során. És pontosan ez az, amiért nagyon izgatott vagyok a jelenlegi megbízatásom miatt, és alig várom, hogy lássam azokat a pályázatokat, amelyek sok más céget és szervezetet inspirálni fognak – ebben biztos vagyok.
Nikola Ilijin
Senior HR Manager
Microsoft