Sorozatunkban a hazai informatikai színtér ismert, szakmailag nagyra becsült tagjaival beszélgetünk az IT hazai és nemzetközi helyzetéről, trendjeiről. Most Somody Zoltán, a SPAR Magyarország IT-igazgatója válaszol kérdéseinkre.
A szakember több mint 6 hónapja vezeti a SPAR Magyarország informatikai részlegét. Korábban az egészségügyi szektorban dolgozott szintén IT-területen.
Beszélgetés Somody Zoltánnal, a SPAR Magyarország informatikai vezetőjével
Villámkérdés – villámválasz
A beszélgetés során minden interjúalanyunknak ugyanazokat a pattogósan rövid, személyes kérdéseket tesszük fel.
Chat vagy telefon?
Általában párhuzamosan megy mindkettő, vagyis telefonálás közben chatelek is. Sajnos vagy szerencsére szeretek és sokat is tudok beszélni, tehát azokkal a kollégáimmal, kapcsolataimmal, barátaimmal inkább telefonálok, akik szintén hozzám hasonlóak. A chat és az egyéb írásbeli kommunikáció ugyanakkor számos esetben lényegretörőbb és hatékonyabb kommunikációs forma.
Mi a három legfontosabb dolog, ami nélkül nem tudsz élni?
A társaság: nem tudnék barátok, kollégák, család nélkül sokáig egymagamban meglenni, nem vagyok egy Robinson Crusoe alkat.
Technokratának is tartom magam. Ha a gyerekeimet kérdeznéd, biztosan azt mondanák, hogy boomer vagyok, de azért próbálok haladni a korral, a kütyüimmel már összenőttem, a munkám okán is.
A harmadik pedig a sport: akár csinálni, akár nézni, akár beszélgetni róla. A családomban mindenki vív, párbajtőrözik – a feleségem, illetve mindhárom gyermekem is. Vívóként éljük a hétköznapokat és a hétvégéinket is, ezért az időnk nagy részét az teszi ki, hogy vagy vívóversenyen voltunk, vagyunk, vagy épp oda tartunk.
Ablak vagy folyosó melletti ülés?
Folyosó melletti.
New York vagy Bali?
Egyikből a másikba utaznék, ha van ilyen opció.
Mi a legizgalmasabb dolog, amit életedben valaha csináltál?
Nagy kaland és izgalmas is a búvárkodás, amelyet aktívan művelek. Aki szereti az izgalmat, az tud például II. világháborús roncsokhoz merülni, nekem az a korszak amúgy is a szívem csücske.
Van-e valamilyen bűnös szenvedélyed?
Szeretek enni, a steaket például nagyon szeretem, cserébe viszont alkoholt nem iszom vagy nagyon ritkán. Kérdeztem is a főnökömet, hogy a sörfesztivál és a borfesztivál után egy steakfesztivált nem szeretnénk esetleg még támogatni?
Hogyan határozod meg magad három szóban?
Mindenképpen kommunikatív, emellett pedig nyitott és csapatjátékos.
Miből meríted most a legnagyobb inspirációt?
A munkámból. Amikor kiválasztottak a Spar Magyarország munkatársának, olyan embert kerestek, aki nem az iparágból érkezik. Valószínűleg azért, hogy más látásmódot hozzon be, ezzel pedig nagyobb reformok útjára léphessen az IT, amit igyekszem is teljesíteni. Nagyon élvezem, hogy itt dolgozhatok, mindennap érnek új impulzusok. Első nap például letettek elém egy őrülten nagy ábrát, amely az IT-s rendszereket és azok kapcsolatait mutatta, körülbelül száz téglalap volt rajta. Elképesztő komplex a teljes IT-rendszerünk, ami valószínűleg abból is adódik, hogy a konszern maga 5 országból álló csoport. Folyamatos a törekvés az egységesítésre, hogy mindenhol ugyanazokat a rendszereket és ugyanúgy használjuk, de ez nem tud így megvalósulni, mert eltérőek az országok, a vásárlói szokások, és természetesen a törvényi előírások is.
Ha egy napra cserélhetnél valakivel életet, ki lenne az?
A II. világháborúba, vagy a középkor időszakába nagyon szívesen beletekintenék valami időutazással, hogy személyesen megtapasztalhassam a korszakot, persze ha élve vissza is tudnék jönni. Egy konkrét embert mondani nem tudok: más ember életére nem vágyom, de a tapasztalataik néha nagyon jól jönnének.
Van-e olyan tehetség, amelyre mindig vágytál, de neked nem adatott meg?
Számos ilyen van, például a zene nekem teljesen kimaradt. Számos sportot kipróbáltam és űztem is életemben, de akad még egy-két sportág, amelyet jó lett volna fiatalon megnézni.
Mi akartál lenni tizenkét éves korodban?
12 évesen régész szerettem volna lenni. A történelem szeretete azóta is megmaradt.
Szakmai interjú
A világunk alakulását meghatározó megatrendek közül melyik foglalkoztat a legjobban?
Minden és semmi. Általában képben vagyok a napi ügyekben, de nem szoktam túlzottan elmélyülni bennük. Az utóbbi hetekben leginkább az foglalkoztatott, hogy mikor jelenik a legújabb IOS. Technokratának vallom magam, már egy ideje követem például az Apple termékfejlesztését, és ők majdnem minden évben tudnak valami olyannal előállni, ami ámulattal tölt el.
Egy trend azért foglalkoztat: az elképesztően felgyorsult világunkban nem tudtam olyan szakmát mondani a pályaválasztás előtt álló gyerekeimnek, amely – kicsit sarkítva – húsz év múlva még létezni fog. Lehet, hogy bírák sem lesznek már, mert egy bizonyos mesterséges intelligencia képes lesz feketén-fehéren a peres esetekben dönteni, de sajnos azt is elképzelhetőnek tartom, hogy nem lesz a szó szoros értelmében vett orvos sem.
2024-ben szerinted melyek az IT legnagyobb kihívásai?
Én is csatlakozom a fősodráshoz, és a mesterséges intelligenciát modanám legelőször. Kihívás és lehetőség is egyben, bár szerintem most még meglehetős káosz övezi. Elképesztő mennyiségű cég, ötlet, irány, applikáció létezik a témában, ettől válik annyira kaotikussá a számomra. Ha eljön esetleg annak az ideje, hogy elkezdi felvásárolni és magáévá tenni ezek összességét az a néhány nagy tech cég, akik valahol ezt majd összefogják, akkor egy nagyobb, valóban használható megoldássá vagy technológiává alakíthatják. Én jelenleg a tanulás fázisában vagyok még.
Ezzel mennyire tud foglalkozni a SPAR vagy a SPAR Magyarország?
Még nem tiszta a kép, innovatív cégnek tartom magunkat, a csoporton belül minden ország foglalkozik vele a maga módján is. Keressük még az utunkat: vannak ötletek, amelyeket kidolgozunk, együtt gondolkozunk, szervezünk workshopokat is és figyeljük a piacot ugyanakkor, hogy milyen gyorsan elérhető és költséghatékony eredményeket látunk Valószínűleg már jövőre lesznek olyan kollégáink, akik kifejezetten a mesterséges intelligenciával, annak házon belüli hasznosításával foglalkoznak majd.
Milyen következményei lesznek hosszú távon a mesterséges intelligenciának és az automatizációnak az IT-ban?
Nagyon meg fogja változtatni az IT világát. Én abból a világból érkezem, ahol a programozókat még az ELTE-n képezték, 3 vagy 3+2 éves képzés keretében. Ma viszont már ott tartunk, hogy annyira nincsenek fejlesztők és programozók, hogy a kisebb cégek inkább jó habitusú, látásmódú, megfelelő skillekkel rendelkező embereket, vagy inkább egyfajta hozzáállást keresnek, akiket ezután 3-6-12 hónap alatt betanítanak. A meglévő képzett szakembereket ugyanis Magyarországon elszívják a “fancy”, divatos cégek és nagy nevek. Ezzel is arra célzok, hogy nagyot változott ez a világ, én találkoztam már olyan „programozóval”, aki a mesterséges intelligencia segítségével pakolta össze és optimalizálta a kódokat, anélkül, hogy tudta volna, mi is történik valójában.
Nagyon bízom abban, hogy megmaradnak majd az emberi értékek, hogy mi emberek, „humán interfészek” is tudjunk csapatban dolgozni.
Jelenleg melyek a legnagyobb IT-projektek nálatok?
A SPAR-nak az a hitvallása, hogy a legtöbb feladatot saját erőforrásból szereti megoldani, vagyis szerződéses partnerek helyett szeretünk felvenni új kollégákat, akik hosszú távon elkötelezettebbek, és talán hatékonyabbak lesznek akkor is, ha esetleg így rövid távon többe kerülnek a cégnek. Én is hiszek abban, hogy ez majdnem minden szempontból jobb így, ezért például a teljes „core” rendszerünket házon belül fejlesztjük, ami sok belsős kollégának ad folyamatosan feladatot. E rendszeren belül egy olyan szoftver lecserélése zajlik, amely voltaképpen az üzletekben lévő kasszaszoftver, melyet minden értékesítő kollégának használ. Nagyon nagy falat, nemzetközi fejlesztés, amelyet most teljesen át kell szabni a magyar követelményekre és törvényi előírásokra A kasszarendszer átalakítását követően pedig két éven belül a teljes logisztikai központ rendszereit újra kell gondolnunk, mert haladunk kell a korral.
Ha az IT következő két évét nézzük, akkor milyen sporthoz tudnád hasonlítani a leginkább?
Száz méteres síkfutás. Most mindennel és mindenkivel is versenyzünk.