Skip to main content
People of IT

Nem törekedhetünk százszázalékos biztonságra, mert akkor a működésünk fog sérülni

By 2024. márciusNo Comments

Sorozatunkban a hazai informatikai színtér ismert, szakmailag nagyra becsült tagjaival beszélgetünk az IT hazai és nemzetközi helyzetéről, trendjeiről. Most Simon Lajos, a Richter Csoport korábbi informatikai vezetője válaszol kérdéseinkre.

Nem törekedhetünk százszázalékos biztonságra, mert akkor a működésünk fog sérülni

5 perc elolvasni
2024.03.14.

Beszélgetés Simon Lajossal, a Richter Gedeon Nyrt. korábbi CIO-jával


Villámkérdés – villámválasz

A beszélgetés során minden interjúalanyunknak ugyanazokat a pattogósan rövid, személyes kérdéseket tesszük fel.


Chat vagy telefon?

Telefon. Rendszert is felállítottam a kommunikációs eszközökre. E-mailre válaszolni 24 órán belül szoktam, de szerintem 72 órán belül illik. A chat számomra folyamatos beszélgetést jelent: nem egyből várom a választ, hanem egy témáról folyamatosan beszélgetünk, és majd egyszer a partner ad választ, lehetőleg rövid időn belül. A sok chat üzenetváltás közepette azonban feltűnőbb az sms, így azt is használom. A telefonra pedig akkor kerül sor, amikor azonnal szükségem van egy válaszra.

Mi a három legfontosabb dolog, ami nélkül nem tudsz élni?

A feleségem és a gyermekeim nélkül semmiképpen nem tudnék. Sport nélkül sem biztos. Talán még a finom ételek tartoznak ide, de nem vagyok nagy igényű.

Ablak vagy folyosó melletti ülés?

Folyosó melletti. Túl nagy vagyok, máshol nem szoktam elférni.

New York vagy Bali?

New York. Nagyon szeretem, kifejezetten Manhattant.

Mi a legizgalmasabb dolog, amit életedben valaha csináltál?

Az egyik munkahelyemen nagyon szerencsések voltunk, mert a központ Las Vegasban volt, és hosszabb ideig onnan dolgoztunk a kollégáimmal. Egyik hétvégén elmentünk a Hoover-gáthoz, béreltünk egy motorcsónakot és egy wakeboardot úgy, hogy nem tudtunk sem motorcsónakot vezetni, sem wakeboardozni. Azon a környéken ez nagyon izgalmas volt.

Hogyan határozod meg magad három szóban?

Hiperaktív, túlzottan realista, ugyanakkor “világmegmentő”, hogy a gyerekeim szóhasználatával éljek. Én még az a neveltetést kaptam, hogy a földön lévő embert nem bántjuk, az elesetteket segítjük. A lányaim úgy értékelik, hogy néha túlzásba viszem ezt a fajta segítséget. Hiszek abban, hogy mindennek van egy másik oldala, nem csak az az oldala, amit én látok.

Miből meríted most a legnagyobb inspirációt?

Szigorúan a fiatalokból. A 18-24 év közötti korosztály szerintem zseniális. A gyermekeim és az ő barátaik pont beleillenek ebbe. Egészen másképp látják a világot, mint mi, és nagyon sokat tanulok tőlük.

Könyv vagy podcast? 

E-book. Én nem tudok podcastot vezetés közben hallgatni, mert végig odafigyelek és akkor nem tudok másra koncentrálni. A könyvnél pedig nincs multifunkcionalitás.

Mi a bűnös szenvedélyed?

Rengeteg csokoládét eszem, és még mindig dohányzom.

Hogyan indítod a napodat?

Általában reggel egy órán keresztül “bootolok”, tehát inkább reggel korábban kelek, de egy órán át csak üldögélek és kávézom. Utána pedig átszaladok az e-mailjeimen, majd edzek. Este mindig van valami, általában tele a naptáram meetingekkel, ezért az edzést szigorúan reggel végzem.

Ha egy napra életet cserélhetnél valakivel, ki lenne az?

Azért, hogy nagyon sokat tanuljak belőle és fejlődjek, egy napra cserélnék egy hajléktalannal.

A telefonodon és a tárcádon kívül mi a legfontosabb hétköznapi tárgyad? 

Nincs ilyen. Még a tárcám sem fontos. Csak a telefonom.

Van-e olyan tehetség, amelyre mindig vágytál, de neked nem adatott meg?

Az, hogy okosabb legyek az átlagembernél.

Kedvenc ételed?

Jelenleg a pho leves.

Szereted a meglepetéseket?

Nem. Sem munkában, sem magánéletben.

Mi a vezetői szuperképességed?

Ha eltökéltem valamit, azt nem engedem el, végig viszem. Szerintem a felsővezetők akaratosak és hatalmas egóval rendelkeznek. Aki nem ilyen, az nem való ebbe a pozícióba. Nekem sem elhanyagolható az egóm, bár dolgozom rajta, hogy kisebb legyen.

Mi akartál lenni tizenkét éves korodban?

Nem voltak különösebben nagy vágyaim. Végzettségem szerint vasúti távközlési és biztosítóberendezési műszerész vagyok. Középiskolában nagyon sokat tanultam a vasúti távközlésről, de nem voltak hatalmas álmaim ezzel kapcsolatban.

Szakmai interjú


A világunk alakulását meghatározó megatrendek közül melyik foglalkoztat a legjobban?

A környezeti változás mindenféleképpen. Már a saját életemben tapasztalom, hogy nem ugyanaz van ma, mint ami volt. Illetve, technológiai oldalról kikerülhetetlen a mesterséges intelligencia. Kicsit távolságtartással figyelem és követem, és próbálom értelmezni, hogy ez hova fut ki. Avagy hová nem fut ki, ha megfelelően szabályozzuk a működését.

Ezen kihívások közül melyek azok, amelyekkel a mindennapi feladatok mellett lehet vállalati szinten foglalkozni ? Hogyan tudja mindezt követni az informatika?

Mindkettővel tudunk foglalkozni, tehát szerencsések vagyunk. Bár a környezettudatosság nem pusztán IT, hanem a műszaki területet is érintő feladatkör.

Érdemes nyomon követni a mesterséges intelligenciát, a szabályozást, ami elég bonyolult vállalati szinten. Egyelőre az is kérdés, hogyan lehet valóban jól használni. Az első lépés az, hogy legyenek jó adataink hozzá, ami nem azt jelenti, hogy minden adatot gyűjteni kell használhatatlan mennyiségben, hanem azt, hogy megpróbáljuk megtalálni az egyensúlyt.

Milyen következményei lesznek hosszú távon a mesterséges intelligenciának az IT-ban?

Lesznek olyan feladatok, amelyek meg fognak szűnni általa, ugyanakkor nagyon sok új feladatot is fog teremteni. A köznyelvben most a generatív AI a favorit, de még ez a legkisebb falat. Persze izgalmas dolgokra képes, inspiráló, én is használom, de nem ez lesz az a része a mesterséges intelligenciának, amellyel szintet tudunk lépni. Sőt, kell is szintet lépnünk, mert előbb-utóbb bűnözői oldalon is várható a technológiai robbanás.

2023-24-ben szerinted melyek az IT legnagyobb kihívásai?

Már évek óta jelen van és továbbra is az, hogy a digitalizációt vigyük előre. Még mindig nagyobb az igény, mint az erőforrásunk és az áteresztő képességünk. A másik nagy kihívás pedig a biztonság. Nem szabad alábecsülni ezt a területet, hiszen még mindig nem tudunk elég hatékonyan védekezni. Ebben is meg kell találni az egyensúlyt. Nem törekedhetünk százszázalékos biztonságra, mert akkor a működésünk fog sérülni. Vannak anyagi korlátaink is, emberi korlátozó tényezők is, hiszen a munkatársainknak megfelelő tempóban kell végezniük a munkájukat.

Mit jelent 2023-24-ban a szoftverfejlesztés?

Álmatlan éjszakákat! Maga a szoftverfejlesztés jó dolog, de nehéz benne megtalálni az egyensúlyt. Nehéz úgy rátalálni egy termékre, hogy azt kellően fel tudjuk darabolni, a fejlesztőket kellően közel tudjuk hozni a megrendelőkhöz és a végeredmény mindenkinek megfeleljen. Sokféle együttműködéssel próbálkoztunk már, de a szoftverfejlesztőknek még mindig kihívást jelent eltalálni az ügyfél ízlését. Nálunk az ügyfél természetesen belső ügyfelet jelent.

Kiszervezés során milyen kihívásokkal szembesültök általában?

Ma minden vállalat azt gondolja, hogy az agilis metodikát követi, de valójában nagyon kevés az közülük, aki e módszertan szerint megy végig egy projekten. Hiszen, ha követjük a metodikát, az nagyon sok odafigyelést, a különböző fázisok követését, és sok ellenőrzést követel minden résztvevőtől. Úgyhogy az agilitás önmagában nem a megoldás, hanem csak egy keretrendszer.

Az automatizáció: fenyegetés vagy lehetőség? Hogyan fogja átalakítani az IT világát? 

Én csak a lehetőséget látom benne. Azt vallom, hogy amit lehet, azt automatizáljuk! A munkatárs pedig adja hozzá ehhez azt a pluszt, amit gondolkodással tud. A kollégákkal ennek az egyensúlyát keressük.

Ha az IT következő két évét nézzük, akkor milyen sporthoz tudnád hasonlítani a leginkább?

Versenyfutás, azon belül pedig a gátfutás. Haladnunk kell a korral, előbb kell odaérnünk, előbb kell kipróbálnunk dolgokat, mint ahogy azt az üzletnek megmutatnánk. Vannak túl magas akadályok, amelyek elsőre nem mennek, de akkor is meg kell próbálnunk megugrani őket.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Leave a Reply

Copy link
Powered by Social Snap