Akkora sebességgel változik a világunk, amit eddig egyetlen társadalom sem tudott követni
5 perc elolvasni
2023.12.08.
Beszélgetés Nagy Róberttel, az MBH Bank Technológiai szolgáltatásokért felelős ügyvezető igazgatójával
Villámkérdés – villámválasz
A beszélgetés során minden interjúalanyunknak ugyanazokat a pattogósan rövid, személyes kérdéseket tesszük fel.
Chat vagy telefon?
Chat. Át tudom gondolni, hogyan fogalmazzak pontosan, valamint könnyebb vele a multitasking. Nagyon sok a csatorna, amit napközben kezelnem kell.
Mi a három legfontosabb dolog, ami nélkül nem tudsz élni?
Család, sport, természet. A sportot összekötöm a természettel, mivel terepfutó vagyok. Évente olyan 4000-4500 kilométert futok le, ennek legalább a felét a természetben és nem műúton teszem meg.
Ablak vagy folyosó melletti ülés?
Folyosó melletti, mivel mozgékony vagyok.
New York vagy Bali?
Bali, a természet miatt.
Mi a legizgalmasabb dolog, amit életedben valaha csináltál?
Harcművészetet oktattam, főként japán kardvívást, de a puszta kéz technikájával is foglalkoztam. Több mint húsz izgalmas évet töltöttem már ezzel, japán mestertől is tanulhattam közvetlenül. Például Szingapúrban is oktattunk, és ezáltal nagyon sok embert megismerhettem a világ minden tájáról.
Hogyan határozod meg magad három szóban?
Kitartó, céltudatos, kapcsolatépítő (networker).
Miből meríted most a legnagyobb inspirációt?
A harcművészetből a stratégiát, az emberekkel foglalkozást és a mások motiválását hozom.
Könyv vagy podcast?
Mostanában inkább podcast. Korábban sokat olvastam, de most időhiánnyal küzdök. A kocsiban viszont tudok podcastot hallgatni.
Mi a bűnös szenvedélyed?
Meetingeken csokit szoktunk enni.
És hogy indítod a napodat?
Sokat kávézom. És kiengedem a cicát.
Ha egy napra cserélhetnél valakivel életet, ki lenne az?
Sam Altman. Nagyon szeretném tudni, hogy mi folyik az OpenAI berkein belül, hol tart a GPT legújabb fejlesztése és mi van az emlegetett Q* körül. Nem kizárólag a kíváncsiság végett, hanem egyfajta céltudatosság ez, szeretném érteni és jó lenne részt is venni benne, merre tart a mesterséges intelligencia, mert elkerülhetetlenül nagy hatása lesz a világunkra..
A telefonodon és a tárcádon kívül mi a legfontosabb hétköznapi tárgyad?
A futócipőm, mert azt mindenhova viszem.
Van-e olyan tehetség, amelyre mindig vágytál, de neked nem adatott meg?
A zenélés. Csupán egy évig tanultam gitározni, és sajnálom, hogy nem volt rá több lehetőségem.
Kedvenc ételed?
Ázsiai wok fogások, valamint a tojás.
Szereted a meglepetéseket?
A munkában kapok belőlük, ha szeretem, ha nem. A magánéletben pedig kifejezetten szeretem. A változásokra tréningeztem magam, ezért is lettem vezető. Szeretek stratégiát alkotni, és annak a változás menedzsmentjével foglalkozni. Szóval nem csak számítok rá, hanem csinálom a változásokat. Könnyebben felkészülök a tervezett változásokra, továbbá rutint lehet szerezni abban, hogyan kezeljük a be nem tervezetteket. Szerintem a mai világban a reziliencia nagyon fontos képességgé vált.
Mi a vezetői szuperképességed?
A reziliencia mellett a kitartás. A sportban és a hivatásomban egyaránt: ezt a családomnak köszönhetem.
Mi akartál lenni tizenkét éves korodban?
Kamionsofőr, de ez még tizenkét éves korom előtt volt így, elsősorban az utazás szeretete és a nagy gépekhez való vonzódás miatt. Volt olyan szakasza is az életemnek, amikor a grafika, a rajzolás érdekelt. Volt két nagyon jó tanárom, akik nagy hatással voltak rám ezen a területen. Meg is maradt sokáig hobbiként, legutóbb a generatív AI területén tudtam összekötni az informatikával. A mai napig profitálok belőle, hogy jók a képességeim a vizualitás és ebből fakadóan a komplex rendszerek megértése területén, mint például egy neurális hálózat, a mesterséges intelligencia modellek, vagy egy nagyvállalat összetett egésze.
Szakmai interjú
A világunk alakulását meghatározó megatrendek közül melyik foglalkoztat a legjobban?
Az első a klímaváltozás és fenntarthatóság, mert a természet és a jövőnkkel törődés közel áll hozzám. Ha tehetem, közreműködöm például erdőtelepítési, fajtamentési aktivitásokban. Foglalkoztat, hogy mit tehetek a közvetlen környezetemben.
A másik, a munkámból fakadóan, a technológiai fejlődés. Foglalkoztat, hogyan befolyásolja a jövőnket, a társadalmunkat. A generatív AI is jelentős kérdés: vajon mikor borul ránk? A közeli vagy a távolabbi jövőben? Nagy a hírverés körülötte, pedig lehet, hogy a klímaváltozás hatását előbb érezzük meg, mint az AI-ét. De jobb lenne, ha ezt a technológiát ezeknek a problémáinknak a megoldására használnánk fel.
Feltételezem, hogy a bankholding is foglalkozik ezekkel a kihívásokkal. Az informatikába hogyan tudjátok ezt becsempészni?
Elég korán elkezdtünk stratégiát építeni a generatív AI-ra, hiszen jó ideje itt van közöttünk, csak az utóbbi időben “hypolják” ennyire. Tehát az, hogy a bankok a csalásmegelőzésben, a kiberbiztonságban, adatelemzésben vagy az üzleti információszerzésben (business intelligence) használják, nem újdonság. Sőt, én úgy tudom, hogy a hazai bankok közel fele már használ AI technológiát.
A leginkább várakozásokkal teli ága, a nagy nyelvi modellek vagy akár a diffúziós modellek kapcsán tavaly indult el a stratégiaépítés. Közben pedig, workshopokat, „boot campeket” kezdtünk el szervezni , amellyel, azt reméljük, egy korai kultúra és tudás építés kezdődhet el. Így, amikorra megváltozik, éretté válik ez a technológia, addigra mi otthon lehetünk benne.
2023-24-ben szerinted melyek az IT legnagyobb kihívásai?
Nem az a legnagyobb kihívás, hogy közeleg az AI, hanem az, hogy ne menjen el mellettünk! Időben és stratégiailag kell foglalkozni vele, és úgy is befektetni, hogy nem biztos, hogy rögtön látjuk az eredményét. Az IT területén belül kihívást jelent a szakképzett erőforrás: hogyan találunk elég szakembert egy adott területre, egy adott projektre.
A technológiai diverzitás mindig kihívást jelent, csakúgy, mint a biztonság. Az utóbbival kapcsolatos nehézségek az AI-val is súlyosbodnak, hiszen ahol rengeteg “open model” van, ott a veszély is felbukkan. Magyarul, a kiberbűnözők előbb kezdik hasznosítani a generatív AI-t.
Mit jelent 2023-24-ban a szoftverfejlesztés?
Ha egy könyvnek kellene címet adnom, akkor a következő lenne: hogyan fogja átvenni a generatív AI a szofverfejlesztést tőlünk? A fejlesztők munkája megváltozik: eleinte még promptokkal beszélgetünk, de ezután már tényleg csak üzleti elemzők leszünk. Persze ez sok év. Ma még mindenki a prompt engineeringre (a mesterséges intelligenciát megfelelően utasító rendszerek kialakítása – a szerk.) megy rá, de szerintem két év múlva ez is elavul, és a beszélt nyelv átveszi a szerepét.
Amíg eddig a fejlesztő környezetet és a billentyűzetet használtuk, ezután majd az AI-t, valamint a természetes nyelvet használjuk eszközként.
Az is kérdés, hogyan fogjuk tudni kezelni a változásokat. Akkora sebességgel változik a világunk, amit eddig egyetlen társadalom sem tudott jól követni.
Az automatizáció: fenyegetés vagy lehetőség? Hogyan fogja átalakítani az IT világát? 2023-ban ide értjük a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kérdéseket is.
Lehetőségként tekintek rá. Lassan halad ahhoz képest, amennyit beszélünk róla, de ha egy fejlesztés elindításakor nem gondolunk a legelején az automatziációra, az később mindig nehézséget fog okozni.
Vegyük például az RPA-t (robotizált folyamatautomatizálás – a szerk.): minél bonyolultabb dolgot automatizálunk, annál nehezebb ezt megtennünk, annál több emberi tudás kell hozzá. Itt tehát az egyszerűsítés a feladat, az alapok lefektetése, amelybe az AI be tud segíteni majd. Így pedig jó lehetőség kínálkozik arra, hogy azzal a hozzáadott értékű dologgal foglalkozzon az emberi agy, amiben jó, a gép pedig azzal, amiben az sokkal jobb..
Milyen következményei lesznek hosszú távon a mesterséges intelligenciának az IT-ban?
Látva az ugrásszerű fejlődést, az AI térhódítása érezhetően nincs messze. Mindenki látja, hogy a generatív AI óriási hatással lesz a munkánkra, ezért nincs már időnk várni. Most kell elkezdenünk bevezetni, akár úttörőként is. De hogy ez a jövőben pontosan milyen üzleti hasznot hoz és mikor, azt most még nehéz meglátni egészében, de egyes területenként kell értékelni és úgy már fokozatosan lehet.. Az AI-t produktív banki környezetbe helyezni – megint más kérdés. Az a sebesség, amit az AI fejlődési üteme hoz, banki (vagy bármely más szabályozott) környezetben egyelőre lekövethetetlen. Nem is kell feltétlenül lekövetni, hiszen nem kell mindenre ezt a technológiát használni. Valamire hagyományos technológiát éri meg hosszú távon is.
Az is szorító versenyhelyzetet teremt például, hogy a nagy nyelvi modellek sokkal jobbak a programozásban, kódírásban, mint mi. Kérdés, hogyan tudjuk kezelni majd az ebből fakadó problémákat a nem is olyan távoli jövőben?
Ha az IT következő két évét nézzük, akkor milyen sporthoz tudnád hasonlítani a leginkább?
Valamilyen egyre gyorsuló csapatjátékhoz. Talán a bobcsapat a legtalálóbb.