Skip to main content
People of IT

„Etikai alapú döntéseink mindig megtérülnek”

By 2023. októbernovember 10th, 2023No Comments

Új sorozatunkban a hazai informatikai színtér ismert, szakmailag nagyra becsült tagjaival beszélgetünk az IT hazai és nemzetközi helyzetéről, trendjeiről. Nagyné Agárdi Györgyi, az Allianz Hungária Zrt. CIO-ja több mint 20 éve vezető a szektorban, 2009 óta dolgozik a cégnél. 2018-ban átvehette az Év CIO-ja díjat is, amelyet független szakmai bizottság ítélt neki az innováció, a digitalizáció és a termelékenység összefüggéseit vizsgáló pályázatáért.

„Etikai alapú döntéseink mindig megtérülnek”

5 perc elolvasni
2023.10.31.

Beszélgetés Nagyné Agárdi Györgyivel, az Allianz Hungária Zrt. informatikai vezetőjével.


Villámkérdés – villámválasz

A beszélgetés során minden interjúalanyunknak ugyanazokat a pattogósan rövid, személyes kérdéseket tesszük fel.


Chat vagy telefon?

A telefont preferálom.

Melyik a három legfontosabb dolog, amely nélkül nem tudsz élni?

Az első az internet, amelynek segítségével intézem a dolgaim jelentős részét, majd a telefon és a notebook vagy tablet.

Ablak vagy folyosó melletti ülés?

Folyosó, mert nem kell átmásznom másokon, ha fel akarok állni az ülésből.

New York vagy Bali?

Bali. Voltam mindkét helyen, de nekem a nagyvárosok nem jönnek be.

Mi a legizgalmasabb dolog, amit életedben valaha csináltál?

Zip-line az őserdő felett Costa Ricában. Jócskán megemelkedett az adrenalin szintem.

Hogyan határozod meg magad három szóban?

Határozott, következetes, feladatorientált.

Miből meríted most a legnagyobb inspirációt?

A feladataimból. Olyan kihívásaim vannak, amelyek önmagukban is inspirálóak: most például egy nagyon kemény technológiaváltás közepén tartunk. Allianzos létem az ehhez hasonló, komoly kihívásokról szól. Szeretem a változást.

Könyv vagy podcast? 

Könyv. Még ha e-book olvasón is, de könyv. Így több ezer könyvet tudok magammal hordani, és azt olvasok, amit éppen akarok. Nagy könyvmoly vagyok.

Mi a bűnös szenvedélyed? 

Két szenvedélyem van, de ezek nem bűnösek. Ha bűnös szenvedélyről beszélünk, akkor nagyon szeretem a fagylaltot. 

Különben két hobbim van: az egyik a túrázás. Szolnokról származom, ahol régóta tagja vagyok egy túraszervezetnek. Ott minden hétvégén szervezünk programot, de külföldön is szoktam túrázni. A másik hobbim az énekkar. Két énekkarban is részt veszek, ezt kevesen tudják rólam, mint ahogy azt is, hogy az egyikben tenor vagyok, tehát férfi szólam az enyém. 

Hogyan indítod a napodat?

Nincs semmi különleges reggeli rutinom. Ha nem otthon dolgozom, akkor bejövök a munkahelyemre: Szolnokról járok be, és az a vonaton eltöltött közel egy óra csak az enyém.

Ha egy napra cserélnél valakivel életet, ki lenne az?

Jól érzem magam a saját bőrömben.

A telefonodon és a tárcádon kívül mi a legfontosabb hétköznapi tárgyad? 

Az e-book olvasóm.

Kedvenc ételed? 

A lasagne és mindenféle olaszos tészta.

Mi az a tehetség, amelyre mindig vágytál?

Kreatívnak kreatív vagyok, de ha kézügyességről van szó, abban nem vagyok jó.

Mit eszel általában ebédre?

A munkahelyemen a menza vegán választékát kóstolom meg. Mindenképpen meleg fogást eszem ebédre, erre már nagyon odafigyelek. Volt egy rossz időszak fiatalabb koromban, ifjú vezetőként. Akkor napi több, mint tíz óra munka mellett ezekre a dolgokra nem fordítottam kellő figyelmet. 

Szereted a meglepetéseket?

Szeretem, csak kevés van belőle. Három gyermekem azért meg tud lepni, amikor jól megszervezik.

Kedvenc színed?

Sötétkék.

Mi akartál lenni 12 éves korodban?

Tanár. Az is lettem, közgazdászként mikro- és makroökonómiát oktattam a főiskolán, amit szerettem, de 2-3 év alatt meguntam. Újat akartam tanulni, és épp ekkor indult az informatikus szakközgazdász szak. (Ez a ’80-as évek vége volt.) Akkor éreztem először, hogy végre valami, ami nagyon érdekel!

Szakmai interjú


A világunk alakulását meghatározó megatrendek közül melyik foglalkoztat a legjobban?

Az első a környezetvédelem. Az olvadás, a Golf-áramlat lassulása, és még sorolhatnám, szerintem ezek keményen meg fogják határozni az elkövetkező időszakot. Nagyon zavar az, hogy beszélünk, beszélünk, de semmi sem történik. Kérdés, hogy egyáltalán tudjuk-e befolyásolni sok milliárd ember életmódját; vissza tudjuk-e fogni a fogyasztást? További hatalmas probléma a vízkészlet, amely rohamosan fogy. Én akkor döbbentem rá, hogy ez mekkora probléma, amikor a Zöld-foki-szigeteken jártam. Ott nincs édesvíz, a sótalanított tengervizet isszák, ami iszonyatosan energiaigényes. 

A második, ami foglalkoztat, az a háború. A II. világháború óta valahol mindig harcok dúlnak. Szerintem az emberiség saját magát fogja kiirtani, és nem a mesterséges intelligencia jelenti ránk a legnagyobb veszélyt.

Ezek közül a megatrendek közül az Allianz tud valamelyikkel foglalkozni? Ha igen, akkor melyikkel?

Az Allianz IT-stratégiájának kiemelt pontja a fenntarthatóság. Éppen karbonlábnyomot számolunk, és nekem kell most kidolgoznom egy stratégiát arra, hogyan tudja az Allianz Magyarország, IT területen csökkenteni a ezt. Kulcskérdés, és én nagyon örülök annak, hogy ezzel foglalkozik a cég.

2023-ban szerinted melyek az IT legnagyobb kihívásai?

A digitális trendeknek való megfelelés, amit egyébként az Allianz-csoport is elvár tőlünk, de egyben a nemzetközi háttér segít is minket. Például, most fejeztünk be egy olyan projektet, amelynek köszönhetően publikus felhőben dolgozhatunk. Ennek megvan az a szabályozói háttere, amelynek meg kell felelni, tehát IT-biztonság szempontjából elég nagy kihívás volt. 

Aztán a folyamatos technológiai fejlődés: teljes egészében Microsoft Office 365-re álltunk át, vagyis folyamatosan technológiát váltunk a „desktop managementben” is. Van egy ún. virtuális kliens technológiánk, ami azt jelenti, hogy egy központi szerverhez csatlakozunk föl. Ezt a COVID és a home office bevezetése honosította meg igazán nálunk.

2023-ban szerinted mit jelent a szoftverfejlesztés?

Nálunk a szoftverfejlesztés mindig is kiszervezett volt. Szerintem ez mindig egy üzleti előnyt jelent, és olyan terméket, amellyel biztosítóként versenyelőnyhöz juthatunk. 

Emellett az új technológiák folyamatos behozatalát jelenti. Nem véletlen, hogy nem volt saját fejlesztői gárdánk. Úgy döntöttünk, hogy technológiát akarunk venni azért, hogy a legújabb trendeket tükrözzék a szoftvereink – ezt nem lehet másképpen jól csinálni. Jelenleg az Allianz Technology a beszállítónk, akik szintén ezt az alapelvet követik

Hogyan méritek a kiszervezett szoftverfejlesztési projekteket? Használtok-e mérőszámokat? 

Persze, beállítottunk KPI-okat (Key Performance Indicators: fő teljesítménymutató) és van NPS (Net Promoter Score – ügyfél elégedettség) a szolgáltatás színvonalának mérésére. A szállítókat is mérjük, illetve a legfőbb partnerünk az Allianz Technology-nál is az NPS felmérés egy kiemelt esemény. 

Az automatizáció: fenyegetés vagy lehetőség? Hogyan fogja átalakítani az IT világát? 2023-ban ideértjük a mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos kérdéseket is.

Az MI lehetőség arra, hogy az ember kreatívabb munkát végezzen. Használunk RPA robotokat – mi voltunk az elsők között, akik ezt bevezettük Magyarországon, mert ez a fajta automatizáció inkább a repetitív feladatok megoldására alkalmas.

Az előnyökre jó példa, amikor január 1-jén váltanak a kötelező biztosítások – még alkalmi diákmunkával is nehéz feladat a tömeges adatfeldolgozás. Pláne, hogy ma munkaerőhiány van Magyarországon. A robotokat kezdetben 60%-os hatékonysággal vezettük be erre a feladatra, aztán ez egy hónap alatt felszökött 80%-ra, hiszen a robotokat folyamatosan taníthatjuk. Abban az évben már nem kellett külsősöket fölvennünk és naprakészek voltunk.

A mesterséges intelligenciát a helyén kell kezelni. Nagyon sok mindenre tudjuk használni, de a Chat GPT -t fenntartással kell alkalmazni, még nem tud annyit, hogy maximálisan meg lehessen benne bízni. Ráadásul az MI-vel olyan szempontból is óvatosan kell bánni, mert itt ügyfeleket, személyes adatokat kezelünk.

Ebben az esetben mi a stratégiátok? Mi az óvatos kezelés módja?

Ezek a megoldások először prediktív modellekben jelennek meg (ismert eredmények felhasználásával olyan modellek létrehozása, amelyek felhasználhatók a jövőbeli eredmények előrejelzésére a szerk.).

A mesterséges intelligencia legérzékenyebb része az öntanulás. Vannak dolgok, amiket be tudunk építeni belőle, de élesítés előtt tesztelni szükséges ezeket is. Enélkül nem tudhatjuk, hogy az ügyfélnek nem okozunk-e kárt. Számunkra az ügyfeleink adatainak biztonsága elsődleges, és emellett szeretnénk elkerülni azt a büntetést, amit már egy banknak sikerült itthon begyűjtenie. Például az arcfelismeréssel is nagyon félre lehet nyúlni.

Arcfelismeréses fizetést már használhatunk, például a telefonunkba beépítve.

Mi is használjuk, de amíg a telefonod eltárolja az arcodat, addig nálunk nem erről van szó. Egy publikus felhő szolgáltatásról beszélünk, amelynek bevezetése előtt figyelembe kell venni az adatvédelmi előírásokat. A törvényi szabályozás is azt írja elő, hogy a háttérben az embernek kell döntenie az arc felismeréséről. Lefejlesztettük, de még nem kapcsoltuk be: pontosan azért, mert nagyon óvatosak vagyunk.

Összességében: a hagyományosan működő vállalatoknak váltaniuk kell a mesterséges intelligencia irányában, különben el fognak tűnni. Fontosnak tartom, hogy arra használják a tőkéjüket, hogy a technológiájukat fejlesszék. 

Milyen következményei lesznek hosszútávon a mesterséges intelligenciának az IT-ban?

Az etikai kérdések nagyon fontosok, és ha ebben nem sikerül dűlőre jutni, akkor a mesterséges intelligencia tényleg ki fogja irtani az emberiséget. Ha viszont okosan használjuk fel, akkor hihetetlen előnyöket, segítséget, tudásbázist tud adni, amely a fejlődésünket támogatja. 

Van-e olyan könyv, amely a legnagyobb segítséget adta a munkád során?

Nekem a könyv inkább szórakozás, de ami a legtöbb inspirációt adta, az Asimov: Alapítvány című sorozata. Tetszett a filozófiája és mindenkinek ajánlom.

Vannak-e olyan döntések, amelyek a gazdasági előnyök helyett etikai alapon születnek?

Igen, vannak, és ezek a döntéseink megtérülnek.

Ha az IT következő két évét nézzük, akkor milyen sporthoz tudnád hasonlítani a leginkább?

Az Allianz informatikai szempontból nézve is sikeres biztosító. Mi éveken keresztül ugyanazt a filozófiát követjük. Ez hosszútávfutás, bármennyire is gyorsan fejlődik a technológia.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Leave a Reply

Copy link
Powered by Social Snap