Összes cikk

A HR fókuszában mindig a vezetők állnak

2024.december
Interjú Erdei Katalinnal, a Richter emberierőforrás és műszaki igazgatójával

Minden, ami a nevemhez fűződik, amögött egy erős, jó csapat áll

2024.november
Interjú Kiss Judittal, a Rossmann HR-vezetőjével

Egyáltalán nem ciki azt mondani, hogy du. 5-kor már nem kezdünk meetinget

2024.november
Interjú Kreiter Évával, a Dreher Sörgyárak HR-igazgatójával

Mindenki, aki színházban dolgozik, kicsit bolond

2024.november
Interjú Mácsai Pállal, az Örkény István Színház alapító igazgatójával, színész-rendezővel

Rejtett kockázatok, látható megoldások: a HR és a HPV prevenció szerepe a vállalati kultúrában

2024.november
A vállalati egészségtudatosság bővítése - akár a HPV megelőzéssel kapcsolatban - tehát kulcsfontosságú lehet egy HR-stratégiában. A testi és lelki jólét közvetlenül befolyásolja a munkavállalók teljesítményét és elkötelezettségét, így a cégek számára is megtérülő befektetés lehet az egészségmegőrzés integrálása a vállalati kultúrába.

Tudjuk, hogy a helyi vezetőség mindent megtesz értünk

2024.november
Interjú Kerényi-Bereczki Szilviával, a DHL Global Forwarding Magyarországért, Csehországért és Szlovákiáért felelős HR-vezetőjével

Kell a plusz! - Megkérdeztük, mitől érzi magát jól a munkavállaló

2024.október
Az év vége közeledtével a munkáltatóknak érdemes felülvizsgálni a saját cafeteria-rendszerüket: az adójogszabályok módosításaihoz, a folyton változó világ(gazdaság)hoz, az abban futó trendekhez és a mindezek miatt formálódó munkavállalói igényekhez is tudni kell alkalmazkodni.

Nem csak lehetőségünk, de kötelességünk is formálni a hazai IT-piacot

2024.október
Sorozatunkban a hazai informatikai színtér ismert, szakmailag nagyra becsült tagjaival beszélgetünk az IT hazai és nemzetközi helyzetéről, trendjeiről. Most Cseresnyés Örs, a Deutsche Telekom IT üzemeltetési és IT-stabilitási vezetője válaszol kérdéseinkre.

A vezetés számomra olyan, mint a levegővétel – teljesen természetes

2024.október
Interjú Dr. András Klárával, az Egis HR és kommunikációs igazgatójával

Most mindennel és mindenkivel is versenyzünk

2024.október
Sorozatunkban a hazai informatikai színtér ismert, szakmailag nagyra becsült tagjaival beszélgetünk az IT hazai és nemzetközi helyzetéről, trendjeiről. Most Somody Zoltán, a SPAR Magyarország IT-igazgatója válaszol kérdéseinkre.

Az IT feladata nem az, hogy kiszolgálja a bizniszt

2024.szeptember
Sorozatunkban a hazai informatikai színtér ismert, szakmailag nSorozatunkban a hazai informatikai színtér ismert, szakmailag nagyra becsült tagjaival beszélgetünk az IT hazai és nemzetközi helyzetéről, trendjeiről. Most Radikovics Ákos, a Thermo Fisher Scientific Corporate Infrastructure and Security - IT Service Management igazgatója válaszol kérdéseinkre.

Egy új munkahely, akár egy felfedezésre váró könyvtár

2024.szeptember
Tudod, hogy miről szól a megoldásfókuszú megközelítésmód? Hallottál már a szervezetfejlesztői és design tevékenységről? A vállalat- és közösségfejlesztés ezen új megközelítésmódja Kalmár Elvira nevéhez fűződik, aki a szervezetfejlesztés egyik legnagyobb szakértője hazánkban; vele beszélgettünk a Business Fest apropóján.

Interjú Kalmár Elvirával

2024.augusztus
Tudod, hogy miről szól a megoldásfókuszú megközelítésmód? Hallottál már a szervezetfejlesztői és design tevékenységről? A vállalat- és közösségfejlesztés ezen új megközelítésmódja Kalmár Elvira nevéhez fűződik, aki a szervezetfejlesztés egyik legnagyobb szakértője hazánkban; vele beszélgettünk a Business Fest apropóján.

Meg kell nézni, milyen üzleti értéket képes teremteni a technológia

2024.augusztus
Sorozatunkban a hazai informatikai színtér ismert, szakmailag nagyra becsült tagjaival beszélgetünk az IT hazai és nemzetközi helyzetéről, trendjeiről. Most Szatmári Johanna, az OPUS Energetika IT és Integrációs Projekt igazgatója válaszol kérdéseinkre. A tapasztalt szakember korábban többek között a Waberer’s-nél, az IFUA Horváth & Partners-nél és Wallisnál töltött be digitális, IT- és tanácsadási vezetői pozíciókat.

Közel 10 000 ember életére hatottam valamilyen módon a 20 év alatt

2024.július
Interjú Dr. Király Zsolttal, az euJobs HR-Group HR és Brand igazgatójával

Duplázd a jót, felezd a rosszat!

2024.június
Interjú Nagy-Jakab Andreával, a Praktiker HR & CSR igazgatójával. ‘20év20történet – insider Sztorik HR vezetőktől by euJobs HR-Group’ interjúsorozatunkban az euJobs HR-Group színeiben Tóth Dominika (euJobs HR-Group munkaerő-kölcsönzés üzletágának vezetője) beszélgetett Andreával.

Online HR Fest - Gyártás, HORECA, Retail

2024.június
Speciális, fókuszált iparági HR Festjeinken várunk, melyek személyre szabottan a te helyzetedről, a te problémáidról, a te kérdéseidről és a te jövődről szólnak! Itt nincs sallang, nincs érdektelen téma, nincs holtidő! Lesz viszont interaktív élmény, networking és tapasztalatcsere. Gyártás, HORECA, Retail online HR Fest eseményünket jegyezd fel már most a naptáradba: 2024.06.27. 09.00

Alapvetően harmóniára törekvő ember vagyok

2024.június
Interjú Mészáros Anitával, az Intrum Zrt. HR igazgatójával. ‘20év20történet – insider Sztorik HR vezetőktől by euJobs HR-Group’ interjúsorozatunkban az euJobs HR-Group színeiben Tóth Dominika (euJobs HR-Group munkaerő-kölcsönzés üzletágának vezetője) kérdezte Mészáros Anitát.

Jó csapat nélkül semmire sem fogsz menni

2024.június
Interjú Kiss Magdolnával, az euJobs HR-Group atipikus üzletágának igazgatójával. ‘20év20történet – insider Sztorik HR vezetőktől by euJobs HR-Group’ interjúsorozatunkban az euJobs HR-Group színeiben Pataki Balázs (euJobs HR-Group, Stratégiai partner) és Tóth Dominika (euJobs HR-Group munkaerő-kölcsönzés üzletágának vezetője) kérdezte Magdolnát.

A best practicek koráról áttértünk a best next practicesekbe

2024.május
Interjú Peszeki Gabriellával, a Decathlon Magyarország Chief People Officerével. ‘20év20történet – insider Sztorik HR vezetőktől by euJobs HR-Group’ interjúsorozatunkban az euJobs HR-Group színeiben Pataki Balázs beszélgetett Gabriellával.

Hálás vagyok azért, hogy a szakma legjobbjaitól tanulhattam

2024.május
Interjú Korsós Mónikával, az Unilever közép-kelet-európai Recruitment & Employer Branding vezetőjével. ‘20év20történet – insider Sztorik HR vezetőktől by euJobs HR-Group’ interjúsorozatunkban az euJobs HR-Group színeiben Pataki Balázs beszélgetett Mónikával.

Jó csapat nélkül nem leszel jó vezető

2024.május
Interjú Bárány Tamással, a MOL-csoport toborzási vezetőjével. ‘20év20történet – insider Sztorik HR vezetőktől by euJobs HR-Group’ interjúsorozatunkban az euJobs HR-Group színeiben Pataki Balázs beszélgetett Tamással.

Új HR és Brand igazgató az idén 20 éves euJobs HR-Groupnál

2024.május
Dr. Király Zsolt gazdasági agrármérnök és mérnök-tanár végzettséggel rendelkezik, PhD fokozatát gazdálkodás- és szervezéstudományokból szerezte. Az euJobs HR-Group új HR és Brand igazgatója 20 év oktatási szektorban eltöltött idő után csatlakozik az idén 20 éves cégcsoporthoz.

A toborzás folyamatosan új dolgokra tanít minket

2024.május
Interjú Fertig Balázzsal, az MBH Bank Toborzási és Onboarding Igazgatójával ‘20év20történet – insider Sztorik HR vezetőktől by euJobs HR-Group’ interjúsorozatunkban az euJobs HR-Group színeiben Tóth Dominika (euJobs HR-Group munkaerő-kölcsönzés üzletágának vezetője) kérdezte Fertig Balázst.

Azt szeretném elérni, hogy szakmailag és emberileg is növekedjenek a szervezetben

2024.április
Interjú Hinterstein Anikóval, a PwC HR-vezetőjével ‘20év20történet – insider Sztorik HR vezetőktől by euJobs HR-Group’ interjúsorozatunkban az euJobs HR-Group színeiben Pataki Balázs (euJobs HR-Group, Stratégiai partner) és Tóth Dominika (euJobs HR-Group munkaerő-kölcsönzés üzletágának vezetője) kérdezte Hinterstein Anikót.

Egy jó vezető szerintem a csapatából merít energiát és pozitivitást

2024.április
Interjú Tóth Dominikával, az euJobs HR-Group munkaerő-kölcsönzés üzletágának igazgatójával. Kövessétek velünk azt a sorozatot, mely betekintést enged az euJobs HR-Group 20 éves történetébe. A szakma kulisszái mögé elhivatott szakértőkkel, tapasztalt recruiterekkel és HR vezetőkkel pillantunk be. Interjúalanyaink a hazai vállalati élet széles spektrumát képviselik, érkeznek beszélgetőpartnerek tanácsadó cégektől, pénzintézetektől, a termelőszektorból, képviselteti magát a kereskedelem, a telekommunikáció, az idegenforgalom és…

Recruitment Insider Sztorik by euJobs HR-Group - "Why I love my job? - Ezért szeretek recruiter lenni"

2024.április
A Recruitment Insider Sztorik az euJobs HR-Group együttműködésében várnak rád.

Megvannak 2023 HRBEST-jei!

2024.április
2024.04.09-én a Continental City Golf Klubban ünnepelt a HR-szakma, kiderült, kik lettek a HRBEST 2023 legjobbjai. Olvasd el a nyertes pályázati anyagokat.

A mesterséges intelligenciának és az informatikai biztonságnak kéz a kézben kell járnia

2024.április
Sorozatunkban a hazai informatikai színtér ismert, szakmailag nagyra becsült tagjaival beszélgetünk az IT hazai és nemzetközi helyzetéről, trendjeiről. Most, Szöllősi Tibor, az MVM Csoport digitalizációért felelős csoportszintű igazgatója válaszol kérdéseinkre.

Szükségünk van a Z generációra

2024.március
Sorozatunkban a hazai informatikai színtér ismert, szakmailag nagyra becsült tagjaival beszélgetünk az IT hazai és nemzetközi helyzetéről, trendjeiről. Most Fejér Gábor, az Erste bank CIO-ja válaszol kérdéseinkre.

A túlélés záloga: egy integrált HR-szoftver alkalmazása

2024.március
Az elmúlt években a HR digitalizáció jelentős változásokat hozott az emberi erőforrások területén. Egyre több szervezet fogadja el és alkalmazza az új, modern technológiákat alkalmazó digitális megoldásokat a folyamatok hatékonyabbá tételének érdekében. Az automatizációknak és a mesterséges intelligencia térnyerésének köszönhetően lehetővé vált a HR-szakemberek számára, hogy feladataikat gyorsabban és hosszadalmas adminisztráció nélkül végezzék, amely könnyebbséget jelenthet például a bérszámfejtés, toborzás…

Az automatizáció nem lehetőség, hanem kötelező

2024.március
Sorozatunkban a hazai informatikai színtér ismert, szakmailag nagyra becsült tagjaival beszélgetünk az IT hazai és nemzetközi helyzetéről, trendjeiről. Most az OTP Bank informatikáért felelős vezetője, Pocsai Zsolt válaszol kérdéseinkre

Nem törekedhetünk százszázalékos biztonságra, mert akkor a működésünk fog sérülni

2024.március
Sorozatunkban a hazai informatikai színtér ismert, szakmailag nagyra becsült tagjaival beszélgetünk az IT hazai és nemzetközi helyzetéről, trendjeiről. Most Simon Lajos, a Richter Csoport korábbi informatikai vezetője válaszol kérdéseinkre.

Informatikai fejlesztések nélkül nincs energiaátmenet

2024.február
Sorozatunkban a hazai informatikai színtér ismert, szakmailag nagyra becsült tagjaival beszélgetünk az IT hazai és nemzetközi helyzetéről, trendjeiről. Most Popovicsné Koncsos Brigitta, az E.ON Hungária Csoport CIO-ja válaszol kérdéseinkre.

Akkora sebességgel változik a világunk, amit eddig egyetlen társadalom sem tudott követni

2024.január
Sorozatunkban a hazai informatikai színtér ismert, szakmailag nagyra becsült tagjaival beszélgetünk az IT hazai és nemzetközi helyzetéről, trendjeiről. Most Nagy Róbert, az MBH Technológiai ügyvezető igazgatója válaszol kérdéseinkre.

Zsűritippek - HRBEST: Digital HR kategória

2024.január
"...a digitalizáció segít minket abban, hogy tényleg out of box megoldásokat tudjunk adni. Vagy még jobb, ha eljutunk oda, hogy doboz sincs." Olvassátok el dr. András Klára zsűritippjeit, hogy mitől lesz nyerő a Digital HR pályázatotok.

Zsűritippek - HRBEST: 1Life kategória

2024.január
"Minden cég foglalkozik azokkal a témákkal, amiről a 1Life kategória szól. Ezeket a megoldásokat nem kell keresni, nem a pályázatra kell elkészíteni, inkább észre kell venni és formába önteni." Olvassátok el Pécsi Judit zsűritippjeit, hogy mitől lesz nyerő a pályázatotok.

Zsűritippek - HRBEST: Talent Attraction kategória

2024.január
A 'Mitől jó egy toborzó kampány?' kérdésben ti már bizonyítottatok? Nagy hangsúlyt fektettek a munkáltatói márkaépítésre? Olvassátok el Fülöp Zsuzsa zsűritippjeit, mitől jó egy Talent Attraction pályázat, és mutassátok meg a saját példátokat a piacnak.

Zsűritippek - HRBEST: Az év HR-szolgáltatói megoldása kategória

2024.január
Miért érdemes HR-szolgáltatóként pályáznod a HRBEST díjra? Olvasd el Tóth Zsuzsa zsűritippjeit a sikeres pályázat titkáról.

Zsűritippek - HRBEST Skill Master kategória

2024.január
A pályázatírás közepén tartasz? Már csak egy kis fűszer hiányzik a leadáshoz? Még hezitálsz, hogy nevezz-e? Nézd át Nagy-Józsa Dorka tippjeit, hogy eloszlasd minden kétséged! 🙂

A régi, merev szerepkörök mára teljesen összemosódtak

2023.december
Sorozatunkban a hazai informatikai színtér ismert, szakmailag nagyra becsült tagjaival beszélgetünk az IT hazai és nemzetközi helyzetéről, trendjeiről. Most Tóth Zoltán, az Union CIO-ja válaszol kérdéseinkre.

Jusson versenyelőnyhöz a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásával

2023.december
A rehabilitációs hozzájárulás 15 százalékos emelkedése nemcsak a megváltozott munkaképességű munkavállalók (MMK) foglalkoztatását ösztönzi tovább 2024-ben, hanem a vállalatok számára jelentős megtakarítást és versenyelőnyt is eredményezhet. Gécsek Marcell, a Pannon-Work cégcsoport rehabilitációs üzletágának vezetője szerint az MMK munkavállalók teljesítménye kiemelkedő mértékű és megfelelő integrációval megoldást jelenthetnek a munkaerőhiány okozta problémák leküzdésére.

Az adat a legfontosabb a jövőben

2023.december
Sorozatunkban a hazai informatikai színtér ismert, szakmailag nagyra becsült tagjaival beszélgetünk az IT hazai és nemzetközi helyzetéről, trendjeiről. Most Ozorai Dénes, a K&H CIO-ja válaszol kérdéseinkre.

Még nem neveztél a HRBEST-re? Az meg hogy lehet?

2023.november
"...Hiszen a HRBEST nem csak a díjakról szól, hanem elsősorban arról, hogy megosszuk egymással a tudást, egy közösségként, közösen építsük a HR - szakmát és teremtsünk olyan munkahelyeket, ahova nem csak a villanyszámla befizetés kényszere miatt érdemes tartozni."

Nem kell a spanyolviasz, elég az összefogás

2023.november
A ma gyermekei a jövő munkavállalói. A jelen döntéshozóinak gyermekei. A vállalatok számára hatalmas lehetőség és egyben kihívás megtalálni a felnövekvő generációval közös nevezőt és a rohamtempóban fejlődő világban bevonni és felkészíteni őket egy olyan életre, melyet még mi sem ismerünk. A HRBEST nevezési időszakának közepén Veres Ritával, az Edisonplatform társalapítójával beszélgettünk a Future Talent Investors különdíj kapcsán.

Nem jó, ha minden az utolsó szögig ki van számítva

2023.november
Sorozatunkban a hazai informatikai színtér ismert, szakmailag nagyra becsült tagjaival beszélgetünk az IT hazai és nemzetközi helyzetéről, trendjeiről. Most Ozorai Dénes, a K&H CIO-ja válaszol kérdéseinkre.

Csak 10 évünk van, hogy az AI miatt vállalati sztenderdeket építsünk fel

2023.november
Sorozatunkban a hazai informatikai színtér ismert, szakmailag nagyra becsült tagjaival beszélgetünk az IT hazai és nemzetközi helyzetéről, trendjeiről. Kelemen Bálint bankok, valamint az egyik nagy telekommunikációs vállalat informatikai vezetőjeként vált ismertté a szakmában.

„Olyan piacokon is megjelenik az informatika, ahol eddig nem volt jelen”

2023.november
Új sorozatunkban a hazai informatikai színtér ismert, szakmailag nagyra becsült tagjaival beszélgetünk az IT hazai és nemzetközi helyzetéről, trendjeiről. Fritsch Róbert több, mint 20 év informatikai vezetői tapasztalatával beszélgetünk többek között arról, miért teremt valójában több munkahelyet az AI, mit hoz a demokratizálódás az informatikába és Kínának, valamint hogy miért hasonlítja váltófutáshoz az IT következő esztendőit.

„Etikai alapú döntéseink mindig megtérülnek”

2023.október
Új sorozatunkban a hazai informatikai színtér ismert, szakmailag nagyra becsült tagjaival beszélgetünk az IT hazai és nemzetközi helyzetéről, trendjeiről. Nagyné Agárdi Györgyi, az Allianz Hungária Zrt. CIO-ja több mint 20 éve vezető a szektorban, 2009 óta dolgozik a cégnél. 2018-ban átvehette az Év CIO-ja díjat is, amelyet független szakmai bizottság ítélt neki az innováció, a digitalizáció és a termelékenység összefüggéseit…

Kutatás a jövőbemutató kompetenciák szerepéről

2023.június
Új kutatásunk arra keresi a választ, hogy az elmúlt időszak erőteljes piaci és környezeti változásai milyen módon alakították, formálták a gazdálkodó szervezetek munkatársaikkal szembeni kompetenciaelvárásait és humánfejlesztési gyakorlatát.

Önkiszolgáló HR-szoftverekkel hatékonyabb a munkavégzés

2023.április
A HR digitalizáció nagy feladat, jól csinálni még nagyobb! Vitathatatlan előnye, hogy felhasználóbarát, könnyen kezelhető, alkalmazkodik a jogszabályi előírásokhoz, és nem utolsó sorban teljes mértékben vállalatra szabható. Érdemes kipróbálni, az L-SOFT Zrt. PIRAMIS™ önkiszolgáló HR szoftverei valóban segítenek!

Ha jövőállóság, akkor digitális transzformáció

2023.március
De mitől “jövőbiztos” egy vállalkozás? Tulajdonképpen az ellenállóképességről és rugalmasságról van szó. Fel kell készülnie a cégeknek a bizonytalanságra, az elmúlt 4-5 év egymást érő gazdasági és geopolitikai változásai erre látványosan rá is kényszerítették a vállalatokat. A digitalizáció ehhez a rugalmassághoz tud jó alapot adni. Vegyük például azt, hogy felhőtechnológia nélkül elképzelhetetlen lett volna egy világjárvány elleni vakcina kifejlesztése és…

„A potenciált keressük, nem a kész tudást”

2023.március
A vállalati kultúra szerepéről, a munkaerő-toborzásról, és a megtartásról beszélgettünk Nagy Mihály európai operációs HR-igazgató, country HR-vezetővel, és Rédei Márk HR-generalista, nemzetközi tréning koordinátorral.

Szerethető HR – a Digitális Munkavállalói Élmény szolgálatában

2023.február
A turbulens környezetben felértékelődik minden olyan jó HR gyakorlat, amely révén a vállalatok legértékesebb erőforrása, a munkaerő megtartható az adott szervezetnél, és különösen igaz ez a nagyon keresett és magasan képzett, innovációs fejlődést jelentő IT szakemberek esetében.

HRBEST – Nem elég csinálni, csillogni is kell!

2022.december
Adj egy sanszot annak, hogy amin egész évben dolgoztál, azt mások is megismerhessék, tanulhassanak belőle, érj el nagyobb hatást... Mert nem elég csinálni, csillogni is kell!

Bezzeg a svédek! - Egy stockholmi toborzó munkanapja

2022.november
Milyen egy svéd HR-es átlagos hétköznapja? A Nordconn csapata a svédországi toborzókkal való beszélgetésekből összeállított egy napot, belesűrítve a skandináv munkahelyi jellegzetességeket.

A HR Fest és a Forbes magyar kiadója összeáll

2022.október
A Forbes magyarországi kiadója részesedést vásárolt a HR Festet szervező cégben, mely immár 7 éve rendezi meg a HR Festet.

Lázadó Munkavállalók és 5 tipp arra, hogyan lesznek ők a szervezeti fejlődés hajtómotorjai

2022.március
A munkavállalók és munkáltatók közötti erőviszonyok eltolódása nem pandémiás jelenség.

Én a vízilovakkal vagyok! – Hát Te? 

2022.március
avagy mit kezdünk a tehetségekkel?

Tehetség- és munkaerőhiány egyidőben

2022.március
A munkaerő-piac fenekestül felfordult az elmúlt évben, a toborzóknak minden kreativitásukra szükségük van, hogy jelöltekre tehessenek szert.

A szektorváltás nem csodaszer, de enyhítheti az égető munkaerőhiányt

2022.március
Hiánypótló átfogó kutatás a szektorváltásról. Rövid interjúnkban Rónai Dánielt, a Wyser hazai vezetőjét kérdeztük. A kutatás összefoglaló riportja a cikkben letölthető.

The Future of Talent: Opensource.

2022.március
Húsz percben beszélgetünk Steve Rader-el a NASA-tól arról, hogyan változtak a munkavállalói igények és miért érdemes nyitni a rugalmasabb munkaerő felé. A beszélgetés végén ajánlunk izgalmas olvasnivalót is azoknak, akik szívesen elmélyülnének a témában!

Mi is az a TALENT ISSUE?

2022.március
A HR Next első kiadása, vagyis „issue”-ja a Talent témát járja körül. Ezért kapta a TALENT ISSUE nevet. Toborzástól megtartásig, dilemmákat és új megközelítéseket felvetve. A teljesség helyett inkább sok különböző szemüvegen keresztül.

Fiatalok a tehetség vadászat és a fejlesztő programok fókuszában. Tényleg csak fiatal lehet a tehetség?

2022.március
45 feletti tehetségekben gondolkodni menő, és szerves része a sokszínűségnek. Hasznos és praktikus gondolatok a vállalati- és a munkavállalói oldalnak.